Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet

Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet a magyar ipar egy adott és jól körülhatárolható időszakában működött, feladata a diszkrét aktív és passzív elektronikai alkatrészek, majd később a különböző integrált áramkörök konstrukciós, technológiai és méréstechnikai kutatása-fejlesztése, vizsgálata és bizonyos mértékig ezek kísérleti gyártása volt.

A HIKI fő feladata a híradástechnikai/elektronikai ipar alkatrészbázisának fejlesztése lett. Az új intézet megalapításának célja, hogy ezen a világszerte leggyorsabban fejlődő ipari területen a korábban elszigetelten folyó kutatásokat központosítva, az addig szétforgácsolt erőket egyesítve, az izzólámpa és elektroncső kutatásból átvett hagyományokra támaszkodva a hazai ipar lépést tartson a külföldön folyó fejlődéssel. Az intézet az elektronika fejlődésének két nagy forradalmában volt aktív szereplő az 50-es évek közepén a félvezető-technika, a 60-as évek közepétől pedig a mikroelektronika megjelenésében és gyors térhódításában.

A mikroprocesszor ún. reverse engineering révén történő kifejlesztésének rendkívül összetettsége miatt szükséges volt az összes hazai erő koncentrálására, ezért 1976-ban létrejött az “LSI kutató-fejlesztőtársulás”, ami négy kutatóintézet — HIKI, TKI, KFKI, MFKI — közös munkája, a maga nemében tudományos értékű kísérlet volt. Az LSI KFT célja néhány nagybonyolultságú integrált áramkör (egy korszerű mikroprocesszor, p- és n-csatornás szilícium kapus ROM, programozható fix memória és egy-egy RAM memória áramkör). Ez a közös kutatómunka mind tartalmában, mind formájában új volt és ez az összefogás önmagában is ritka siker, a széthúzásra hajlamos hazai közéletben. Létrehozásában döntő szerepe volt Komporday Aurélnak. A munkamegosztás keretében a HIKI feladata volt a szilícium szelettechnológia fejlesztése, egyes technológiai berendezések létrehozása, az ún. maszkkészítés, illetve a szükséges különleges, nagytisztaságú infrastruktúra kifejlesztése, az új kultúra honosítása. Ezt a célt szolgálta a Herman Ákos kezdeményezésére elindított „Mikrelektronikai technológiák” tanulmány sorozat.

A munka során kiemelkedő volt az “i8080” jelű mikroprocesszor megfejtése, amiben Simon Zoltán és Keresztes Péter jeleskedett.

Az intézet kutató részlegei 1960-as években négy “labor”(atórium)-nak nevezett főosztályra tagolódtak:

• fényforrás-konstrukció és technológia, anyagtudomány (Mo, W, Al₂O₃), illetve félvezető eszközök konstrukciója és technológiája, vezető: Szigeti György;
• adócső-konstrukció és technológia, vezető: Koncz István;
• passzív alkatrészek (R, C, potenciométer) konstrukciója és technológiája, vezető: Katona János
•  elektroncső alkalmazástechnika/elektronikai fejlesztések, műszer és méréstechnika, vezető: Valkó Iván Péter.

A szervezet átalakítása több lépésben ment végbe, a hetvenes évek közepére a következő részlegek jöttek létre:

• félvezető főosztály, élén Szép Ivánnal, majd a MTA MFKI tudományos igazgató helyettesi posztjára távozása után Egri Jánossal, később Ugray Lászlóval, illetve Strausz Tamással;
• elektronikus főosztály, élén Valkó Iván Péterrel, illetve a BME egyetemi tanárává válása és Fischer Ferencnek az NSZK-ba való repatriálása nyomán Hidas Györggyel;
• vékonyréteg fejlesztési főosztály, Strausz Tamás, később Ligeti Róbertné vezetésével,
• kísérleti gyártási főosztály, mely magában foglalta a hibrid integrált áramkörök tervezését és a vastagréteg-technika fejlesztését is, Wollitzer György igazgatóhelyettes irányításával,
• műszer és méréstechnikai főosztály, Till István főosztályvezető,
• megbízhatósági vizsgálati főosztály, Bráda Ferenc főosztályvezető,
• technológiai berendezés fejlesztő és kísérleti gyártó főosztály, Nemeskéri Iván igazgatóhelyettes,
• Híradástechnikai Szabványosítási Központ, kezdetben Nádas Tibor, majd Varga Pál vezetésével.

1981-ben megszűnt a cég.

A hatvanas évek elején az eredmények közkinccsé tétele érdekében, Vágó György kezdeményezésére és szerkesztésében, megindult a HIKI Közleményei c. folyóirat, amely közel két évtizeden keresztül adta közre a kutatók eredményeit, olyan időszakban, amikor a külföldi publikálás nagy nehézségekbe ütközött.

Az intézet szakmai eredményei mind idehaza, mind nemzetközi téren elismertekké váltak, ugyanakkor a HIKI fokozatosan létszámát tekintve 1200 főjével (1970-es évek), az ország harmadik legnagyobb tudományos kutató intézetévé vált (a MTA KFKI és a TKI után), amelyiket gazdasági ereje is jellemzett, pl. a Fóti-úti telephelyet saját erőből új épületekkel bővítette, ami lehetővé tette az intézet koncentráltabb elhelyezkedését.

Az intézet fennállásának 20. évfordulójára szervezett tudományos ülésszak, melynek anyagai „A Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet jubileumi évkönyve, 1953 –1973” c. kiadványban láttak napvilágot.