Hoffmann Tibor

1945–1947 között a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Intézetének tanársegéde, majd 1949-ig adjunktusa. 1949–1952 között az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriumának elméleti tanácsadója. 1952 és 1965 között a Vegyipari Egyesülés Számítástechnikai Osztályának vezetője, míg másodállásban az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Szilárdtestfizikai Osztályán dolgozik és ért el figyelemre méltó eredményeket.

Nyugdíjasként az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságban (OMFB) jelentős szerepet vállal a számítógépek hazai elterjesztésében.

Nemzetközileg is alapvetően új eredményeket ér el az egyvegyértékű fémek olvadáselméletének továbbfejlesztése, új összefüggéseinek feltárása terén. Elméleti újdonságát később nagymértékben felhasználja a híradástechnika és a katalitikus vegyipar.

1952-ben, addigi tevékenységéért megkapja a Fizikai tudomány kandidátusa címet. Ő az első magyarországi fizikus, aki 1956-ban megvédi tudománydoktori címét.

1952-től az Eötvös Loránd Fizikai Társulat alapító elnökségi tagja és főtitkárhelyettese. Alapító elnökségi tagja a Magyar Biofizikai Társaságnak.

Kitüntetései: Schmid Rezső-díj (1950); Akadémiai Díj (1965); Eötvös-plakett (1979).