Kozma László (1902)

Kozma László fejlesztő mérnökként elsősorban a távbeszélő-hálózati kapcsolástechnika automatizálásának kérdéseivel foglalkozott. A korai számítástechnikai alkotásait is a távbeszélő technikában használt alkatrészekből tervezte meg. Korát messze megelőzve a távközlés és a mai fogalmak szerinti informatika konvergenciáját valósította meg, már az 1940-es években.

1930-ban kezdő mérnökként Belgiumban az antwerpeni Bell Telephone Manufacturing Company nevű amerikai céghez került. Pár évig rutin jellegű áramkör tervezési munkákat végzett, majd fokozatosan bekapcsolódott a fejlesztési munkákba: részt vett számos európai ország országos automatikus telefonhálózata ún. távválasztásos rendszerének kidolgozásában, közreműködött új típusú telefonközpontok (7E és MA) kifejlesztésében. 25 szabadalom fűződött nevéhez 1934-1938 között.
1938-1942 között elektromos kalkulátorok fejlesztése során tíz szabadalmát fogadták el. (Nevéhez fűződik vélhetően az első – „több munkahelyes és több felhasználós számoló rendszer”, szabadalma, ahol a számológépet és a távgépíró terminálokat kapcsolta össze.)

1942-es hazatérése után az Egyesült Izzó rádiócső-mérési osztályának műszerészeként helyezkedett el. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, majd Mauthausenbe deportálták, ahonnan a tábor felszabadítása után tért haza.

1945-után a budapesti Standard Villamossági Rt-nél helyezkedett el, ahol főmérnökként feladata az országos telefonközpontok újjáépítési munkálatainak irányítása volt. (Hívták vissza Antwerpenbe, de ő a Standard-ből akart világcéget felépíteni.) 1947-1948-ban a gyár műszaki aligazgatójává, majd 1948-ban műszaki igazgatójává nevezték ki. Ugyanabban a évben a budapesti Állami Műszaki Főiskola tanára lett. A Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) 1949-ben részt vett a Villamosmérnök Kar (VIK) megalapításában, és felkérték a Vezetékes Híradástechnikai Tanszék vezetőjének.
1949 végén, a Standard-ügy kapcsán, koholt vádak alapján letartóztatták és börtönbe került. 1952-től a budapesti gyűjtőfogházban a rabokból létrehozott mérnöki iroda tagja volt. 1954-ben közkegyelemben részesült, így szabadult.

1955-től a BME Vezetékes Híradástechnikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára volt 1972-es nyugdíjazásáig. 1960 és 1963 között a BME VIK dékánja is volt. Dékánként korszerűsítette a villamosmérnöki képzés tantervét, és létrehozta a BME Villamosmérnöki Karon az Elektronikai technológiai Szakot.

Már az 1930-as években tervezett decimális kalkulátorberendezést (elektromechanikus számológépet). Az 1950-es évek második felében azután az MTA anyagi támogatásával elektronikus számológépet tervezett, melynek a MESZ-1 (Műegyetemi Számológép-1) nevet adta.
A MESZ-1 Magyarországon elsőként üzembe állított program-vezérelt (de utasításokat nem tároló) számológép. (A gép 2000 darab, tízféle, akkor kereskedelmi forgalomban kapható, olcsó jelfogóval épült, ami megkönnyítette a karbantartását.) A gépet az egyetemi oktatásban és számos ipari feldolgozásban sok éven át használták.
1964-ben a Nyelvtudományi Intézet számára a MESZ–1 továbbfejlesztéseként Frajka Bélával közösen elkészítette az első magyarországi nyelvstatisztikai – jelfogós és elektroncsöves –automatát, amely lyukszalagos adatbevitel útján nyolcvan különböző statisztikai feladat egyidejű megoldására volt alkalmas.

1961-ben az MTA levelező, majd 1976-ben rendes tagjává választották. Elnöke volt a Híradástechnikai Tudományos Egyesületnek, majd a Távközlési bizottságnak. Tagja volt a Híradástechnikai (később: Hírközlési és Informatikai) Tudományos Egyesületnek (HTE), valamint a Felsőoktatási Tudományos Tanácsnak.

Élete végéig dolgozott; részt vett az első magyar crossbar telefonközpont fejlesztésében és a magyar telefonhálózat automatizálásában.

Kitüntetései: Kossuth-díj (1948); Puskás Tivadar-díj (HTE, 1960); a Munka Érdemrend arany fokozata (1963). Életművét az Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) Computer Society a számítógép történelem kiemelkedő úttörőit elismerő „Computer Pioneer Award” díjjal ismerte el (1966. posztumusz kitüntetés).